Ismételt felhívás felelős lakossági vízfelhasználás tudatosítására
A tartósan fennálló, rendkívüli nyári hőség következtében jelentősen megnövekedett vízfogyasztás továbbra is kiemelkedően nagy terhelést ró az ivóvízellátó rendszerekre.
Ezúton szeretnénk ismételten kérni Önöket a tudatos és takarékos vízfogyasztás elősegítésében. Tesszük ezt azért, mert az első felhívásunk nem hozta meg a kívánt eredményt. A hét végén (június 26.-27.-28.) és jelenleg is, egyes ivóvízellátó víziközmű-rendszereknél, már csak úgy tudtuk/tudjuk biztosítani a folyamatos vízellátást, hogy vízszállító kocsikkal hordtuk/hordjuk és töltöttük/töltjük a vizet a települési medencébe.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy jelen levelünk már a második alkalommal történő felhívás, mivel a korábbi tájékoztatás ellenére a fogyasztási terhelés nem csökkent számottevően.
Az ivóvízellátás biztonságának és a szolgáltatás folyamatos fenntarthatóságának érdekében haladéktalan és fokozott együttműködésüket kérjük a település lakosságának ismételt és nyomatékos tájékoztatása érdekében.
Kiemelten kériük felhasználóinktól az alábbi tevékenységek szüneteltetését:
- kertek, gyepfelületek és dísznövények locsolása,
- medencék feltöltése,
- gépjám1űvek mosása,
- járdák, utak és egyéb burkolt felületek vízzel történő hűtése, tisztítása,
- egyéb, nagy mennyiségű ivóvíz felhasználással járó tevékenységek.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a BAKONYKARSZT Zrt. minden szükséges műszaki és üzemeltetési intézkedést megtett annak érdekében, hogy egyelőre elkerülhető legyen a vízkorlátozás bevezetése. Ugyanakkor a jelenlegi fogyasztási szintek mellett ez az állapot csak a lakosság fegyelmezett és azonnali víztakarékos magatartása mellett tartható fenn.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben a vízfogyasztás a következő időszakban nem csökken érzékelhető mértékben, elkerülhetetlenné válik a helyi vízhasználati korlátozások bevezetése, amely már a lakosság mindennapi vízhasználatát is érintheti.
Együttműködésüket ezúton is köszönjük, ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a további eredménytelenség esetén szabályozási és korlátozó intézkedések bevezetése is szükségessé válhat.
Bakonykarszt Zrt.