Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

Marhagulyás főző verseny

Az esemény már befejeződött.

Kedves Szepezdiek!

Csapatok, családok, párok jelentkezését várjuk a július 3-án kora délutántól megrendezésre kerülő Marhagulyás főző versenyre!

Ahogy oldalunkon már beharangoztuk, rendhagyó főző versenyre hívjuk a Szepezdieket. Várjuk azoknak a pároknak és családoknak a jelentkezését, akik szívesen részesei lennének egy közös főzésnek, de nincs olyan csapat vagy baráti társaság, akikkel önállóan nevezhetnének. Az Összefogás indít olyan nyitott csapatokat, ahová örömmel várja a csapat nélkül jelentkezőket, hiszen a célunk egy jó hangulatú piknik megszervezése mellett a közösség építése, új barátságok kialakítása. És természetesen számítunk a már összeforrott csapatok jelentkezésére is, nagyjából 5-15 fős létszámmal.

A marhagulyáshoz 3 kg felkockázott lábszárat biztosít a rendezvény szponzora a Halker Kft. A gulyáshoz az egyéb hozzávalókat, fűszereket, zöldségeket és a szakértelmet a csapatoknak kell magukkal hoznia, csakúgy mint a bográcsot és a háromlábat. A tüzifát az Önkormányzat minden csapat számára biztosítja.

A rendezvény téren 10 csapatnak tudunk helyet biztosítani, így a nevezéseket érkezési sorrendben fogadjuk. Aki csak este szeretne kilátogatni az eseményre, az Önkormányzat szervezésében főzött gulyást kóstolhatja meg.

A versenyre jelentkezni az Összefogás Szepezdért Társaság Facebook oldalán tudtok messenger üzeneten keresztül, illetve kereshetitek Csehné Keller Nikit is. Az elküldött üzenetben írjátok meg, hogy önálló csapatként, vagy csapattagként jelentkeztek, és azt is hogy hány fővel. Kérjük adjatok meg telefonos elérhetőséget is!

Rövidesen találkozunk!

 

Vissza az oldal tetejére